2018. március 15., csütörtök

Legszebb ékszer...

Egy Nő számára a legszebb ékszer annak a Férfinek a csókja és ölelése, aki tiszta szívből szereti és akit tiszta szívből szerethet.


~ Csillagfényke ~

(fotó: Szerelmünk lapjai c. film)

2018. február 19., hétfő

A lerúgott cipők lélektana...

Tudod, arra gondoltam, hogy a változás nem feltétlenül kell, hogy rosszat jelentsen, sőt! Időnként ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy új lehetőségek találjanak ránk, hogy új embereket ismerhessünk meg, hogy új perspektívából láthassuk a dolgokat. A megszokás sokszor egyet jelent a megszökéssel a lehetőségek és a fejlődés elől. Mert félünk. Félünk az ismeretlentől, félünk az újtól, félünk a változástól. Akkor is, ha a komfortzónánkon belül már nem érezzük jól magunkat, akkor is, ha már régóta szorít az a bizonyos cipő, ám mi mégsem mozdulunk. Mert megbénít a változástól való félelem. Ideig-óráig még meg tudod győzni önmagad, hogy neked így is megfelel az a cipő, nem is szorít annyira, meg hát egyébként is csak pár órát hordod egy nap… Egy szép napon azonban eljön a pillanat, amikor már nem fog érdekelni az önámítás, és lerúgod a cipőt magadról, hogy aztán mezítláb sétálj tovább az úton. Persze nem lesz olyan kényelmes, mint cipőben – vagy mégis, hiszen már nincs, ami szorítson? -, és érezni fogsz a talpad alatt minden egyes göröngyöt, mégis mindennél felszabadítóbb lesz az érzés, mert csak a puszta igazság lesz közted és a talpad között. Semmi hazugság, semmi önámítás, semmi flanc, csupán Te és az a lélekemelő érzés, amelyre már oly régóta vágytál…
 ~ Csillagfényke ~

2017. december 31., vasárnap

Köszönöm 2017, üdvözöllek 2018!

Az év utolsó napján mindenki visszatekint egy kicsikét az elmúlt 12 hónap eseményeire. Az enyémben volt munkahelyváltás, rengeteg tanulás, szereztem új barátokat és néhány új szakmákat :)

Megtapasztaltam, hogy hihetetlen erő lakozik bennem is, így bármikor képes vagyok bármilyen "sötétségből" megtalálni a kiutat. Akkor sem aggódom, ha kicsikét eltévednék ezen az úton, mert olyan barátaim vannak, akik kézen fognak és visszavezetnek a helyes Ösvényre...

Hálás vagyok a Sorsnak mindazért, amim van: a Családomért, a Páromért, a Barátaimért... a nehézségekért, amiktől erősebbé válok, a könnyekért, amelyek segítenek, hogy visszataláljak önMAGamhoz, a viharokért, amelyek megmutatják nekem, hogy az életem mely részével van még dolgom...

És hálás vagyok azért is, amit nap, mint nap kapok: a kedves szavakért, a mosolyokért, a köszönömökért, a bókokért, a huncut összekacsintásokért, a beszédes csendekért, a lélekig hatoló tekintetekért, a szeretlekekért, az érintésekért, a csókokért, az ölelésekért, a szívből jövő kacajért, az örömkönnyekért...

És hogy mi vár rám 2018-ban? Nos, azt talán csak a Gondviselés tudja, hogy milyen év vár rám, de hiszem és tudom, hogy pontosan azt fogom kapni, amire szükségem van...



Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek!

2017. augusztus 14., hétfő

Túlcsordult szív…

Lassan múlnak a percek, komótosan vánszorog az idő, 
S oly messze még az este, mely enyhülést hoz sajgó szívemre.
Csupán csak pár óra, míg újra láthatlak - mondanák mások,

Nekem mégis örökkévalóságnak tűnik minden perc, melyet Nélküled várok.
Minden pillanatban azt kívánom, bár képes lennék elmondani Neked, 
Hogy napról napra, dobbanásról dobbanásra egyre jobban és jobban szeretlek.
Telnek-múlnak az évek felettünk, s mi egymás kezét el nem eresztjük, 
S az érzés, mi bennünk egykoron csupán egy félénk szikra volt, 
Mára már közös életünk tüzét táplálja lobogva, s kiolthatatlanul. 
Olykor azt kívánom, bár éreznéd, mit lelkemben érzek, ha Rád gondolok,
Akkor talán megértenéd azt, mely érzésekre szavakat már régóta nem találok.
Tudd meg hát: mikor Lelkembe jutsz, szívem úgy túlcsordul, hogy a könnyem is kicsordul, 
De az irántad érzett Szerelmem soha el nem halványul.



~ Csillagfényke ~

2017. április 19., szerda

Pontok és vesszők

Csupán a szeretet az, amely életben tart bennünket ebben a kihűlőfélben lévő rideg világban, így hát nem csoda, hogy kapaszkodunk mindenbe, ami akár csak egy morzsányi boldogságot is ad számunkra... Olykor azonban ez is kevés, s bár nagyon fáj, de szükséges az elengedés... Így hát pontot tettem egy olyan mondat végére, ahová Te csak vesszőt mertél tenni, pedig már jó ideje elfogyott számomra minden mondandód. 

 ~ Csillagfényke ~

2016. július 17., vasárnap

Amikor az álmok valóra válnak...


Emlékszem, azt mondtad, hogy igazából nem nagy dolog az egész, ám ahogy belenéztem a szemedbe, láttam benne, hogy számodra ez most a világot jelenti…

És tudod mit? Szerintem igenis a világ legnagyobb dolgát vitted véghez… Mert hittél… bíztál… kitartottál… Akkor is, mikor már mindenki más rég feladta volna, de Téged nem hagyott nyugodni a szíved… És milyen jól tette, hiszen most már nem az álmaidért élsz, hanem az álmaidat éled...


~ Csillagfényke ~

2016. március 6., vasárnap

Mindig és örökké...

Olykor az élet nem azért sodor az utadba valakit, hogy mindvégig melletted legyen, a kezedet fogva vezessen, kövessen… Olykor csupán arra ad lehetőséget a Sors, hogy nyomot hagyjunk a másik lelkében… Talán nem tűnik soknak, de hidd el, arra bőven elég, hogy a szíve egyik legféltettebb zugába fészkeld magad és egy egész életen át elkísérd Őt útján… olykor még azon is túl..

~ Csillagfényke ~

(A kép az Upside Down című filmből való.)

2016. január 30., szombat

A tavasz ébredése...


Ragyogó napnak indult ez a szombat, de nem csak azért, mert ismét ránk köszöntött a hétvége. Legfőképp azért, mert most végre megint Vele lehetek két teljes napon át. A munkával és utazással teli sűrű hétköznapok után végre ismét van időnk egymásra. Egymás mosolyára ébredni, összebújva beszélgetni, ágyban reggelizni, vagy csak úgy egymás körül lenni. Még csak az sem kell, hogy együtt csináljunk bármit is, már csupán az feltölt, hogy ott lehetünk egymás közelében. Jövünk-megyünk, tesszük a dolgunkat külön-külön, mégis jó, hogy bármikor odamehetek hozzá és megölelhetem, megcsókolhatom. Ilyenkor mindig érzem, hogy mi is hiányzik igazán a hétköznapjaimból… Ezek az apró érintések, csókok, a huncut mosolya, az ölelése, a lelke érintése… Ezért olyan fájdalmasak a hétfők, mert ismét el kell Tőle válnom, még ha csak pár órára is… De most… Most még vele lehetek!

Odakint minden szürke, nyirkos, ködfátyollal borított. Az elmúlt napokban tapasztal kemény fagyok már csupán múló emlékek, ám a tavasz még várat magára. Nincs hideg, mégis muszáj felvennem a kesztyűmet, mert beleüt a kezembe a hideg. A látótávolság minimális, alig pár méterre látok csupán, mégis élvezem ezt a viszonylagos „vakságot”. Bár szemem alig lát valamit, a fülem annál inkább figyeli a körülötte zajló eseményekre. Ha csupán a szememre hagyatkoznék, azt mondanám, hogy a tél továbbra is kitart, ám a többi érzékszervem mást súg. Hallom a madarak csicsergését, izgatott énekét. Ez már nem az a komor, téli csipogás, amelyet a nagy fagyok idején hallhatunk. Ez bizony már a tavasz bizsergése. Várakozással teli énekükkel mintha csak a kikelet első hírnökeit, a hóvirágot és a krókuszt próbálnák meg mély álmukból felébreszteni. Én pedig örömmámorban úszva folytatom tovább sétámat, mert csalhatatlanul érzem a tavasz közeledtét… :)

~ Csillagfényke


2016. január 9., szombat

Fekete szárnyak


Magam sem tudom, mi volnék, csupán csak sejtem, bár egyre inkább érzi minden egyes sejtem, hogy egyszer réges-régen, az idők kezdetén talán szárnyakkal születtem én. Vajon angyal voltam, vagy csupán annak hiú mása, ki a magasba repülni vágyott, de kevés volt hozzá két fekete szárnya? 

~  Csillagfényke ~ 


2015. december 4., péntek

Ál-arcok...


Az internet és a közösségi oldalak egyre szélesebb körben történő elterjedése egyre több embernek biztosít lehetősége arra, hogy nagy nyilvánosság előtt is megmutassa magát, méghozzá, úgy, hogy mindeközben a legjobb és legelőnyösebb arcát tárja a nagyközönség elé… Egy csinos ruha, egy szolid smink, egy jól beállított fotó, és ha mindez még nem lenne elég a tökéletesség illúziójához, akkor egy kis képmanipuláció és máris kész az instant szépségideál…

A szépet könnyű szeretni, de vajon hány olyan ember van az életedben, akinek meg mered mutatni az igazi arcodat is? Azt, amelyikről a tengernyi könny már rég lemosta a sminket… Mondd, kinek engedted már meg, hogy lássa összetört szívedet? És gondold végig, közülük ki volt az, aki akkor is fogta kezedet és vigasztalta lelkedet, amikor a legkevésbé sem tudtad a legjobb, legelőnyösebb formádat hozni? Nos, azt gondolom, valahol itt kezdődik az igazi szeretet… 


~ Csillagfényke ~