2016. július 17., vasárnap

Amikor az álmok valóra válnak...


Emlékszem, azt mondtad, hogy igazából nem nagy dolog az egész, ám ahogy belenéztem a szemedbe, láttam benne, hogy számodra ez most a világot jelenti…

És tudod mit? Szerintem igenis a világ legnagyobb dolgát vitted véghez… Mert hittél… bíztál… kitartottál… Akkor is, mikor már mindenki más rég feladta volna, de Téged nem hagyott nyugodni a szíved… És milyen jól tette, hiszen most már nem az álmaidért élsz, hanem az álmaidat éled...


~ Csillagfényke ~

2016. március 6., vasárnap

Mindig és örökké...

Olykor az élet nem azért sodor az utadba valakit, hogy mindvégig melletted legyen, a kezedet fogva vezessen, kövessen… Olykor csupán arra ad lehetőséget a Sors, hogy nyomot hagyjunk a másik lelkében… Talán nem tűnik soknak, de hidd el, arra bőven elég, hogy a szíve egyik legféltettebb zugába fészkeld magad és egy egész életen át elkísérd Őt útján… olykor még azon is túl..

~ Csillagfényke ~

(A kép az Upside Down című filmből való.)

2016. január 30., szombat

A tavasz ébredése...


Ragyogó napnak indult ez a szombat, de nem csak azért, mert ismét ránk köszöntött a hétvége. Legfőképp azért, mert most végre megint Vele lehetek két teljes napon át. A munkával és utazással teli sűrű hétköznapok után végre ismét van időnk egymásra. Egymás mosolyára ébredni, összebújva beszélgetni, ágyban reggelizni, vagy csak úgy egymás körül lenni. Még csak az sem kell, hogy együtt csináljunk bármit is, már csupán az feltölt, hogy ott lehetünk egymás közelében. Jövünk-megyünk, tesszük a dolgunkat külön-külön, mégis jó, hogy bármikor odamehetek hozzá és megölelhetem, megcsókolhatom. Ilyenkor mindig érzem, hogy mi is hiányzik igazán a hétköznapjaimból… Ezek az apró érintések, csókok, a huncut mosolya, az ölelése, a lelke érintése… Ezért olyan fájdalmasak a hétfők, mert ismét el kell Tőle válnom, még ha csak pár órára is… De most… Most még vele lehetek!

Odakint minden szürke, nyirkos, ködfátyollal borított. Az elmúlt napokban tapasztal kemény fagyok már csupán múló emlékek, ám a tavasz még várat magára. Nincs hideg, mégis muszáj felvennem a kesztyűmet, mert beleüt a kezembe a hideg. A látótávolság minimális, alig pár méterre látok csupán, mégis élvezem ezt a viszonylagos „vakságot”. Bár szemem alig lát valamit, a fülem annál inkább figyeli a körülötte zajló eseményekre. Ha csupán a szememre hagyatkoznék, azt mondanám, hogy a tél továbbra is kitart, ám a többi érzékszervem mást súg. Hallom a madarak csicsergését, izgatott énekét. Ez már nem az a komor, téli csipogás, amelyet a nagy fagyok idején hallhatunk. Ez bizony már a tavasz bizsergése. Várakozással teli énekükkel mintha csak a kikelet első hírnökeit, a hóvirágot és a krókuszt próbálnák meg mély álmukból felébreszteni. Én pedig örömmámorban úszva folytatom tovább sétámat, mert csalhatatlanul érzem a tavasz közeledtét… :)

~ Csillagfényke


2016. január 9., szombat

Fekete szárnyak


Magam sem tudom, mi volnék, csupán csak sejtem, bár egyre inkább érzi minden egyes sejtem, hogy egyszer réges-régen, az idők kezdetén talán szárnyakkal születtem én. Vajon angyal voltam, vagy csupán annak hiú mása, ki a magasba repülni vágyott, de kevés volt hozzá két fekete szárnya? 

~  Csillagfényke ~ 


2015. december 4., péntek

Ál-arcok...


Az internet és a közösségi oldalak egyre szélesebb körben történő elterjedése egyre több embernek biztosít lehetősége arra, hogy nagy nyilvánosság előtt is megmutassa magát, méghozzá, úgy, hogy mindeközben a legjobb és legelőnyösebb arcát tárja a nagyközönség elé… Egy csinos ruha, egy szolid smink, egy jól beállított fotó, és ha mindez még nem lenne elég a tökéletesség illúziójához, akkor egy kis képmanipuláció és máris kész az instant szépségideál…

A szépet könnyű szeretni, de vajon hány olyan ember van az életedben, akinek meg mered mutatni az igazi arcodat is? Azt, amelyikről a tengernyi könny már rég lemosta a sminket… Mondd, kinek engedted már meg, hogy lássa összetört szívedet? És gondold végig, közülük ki volt az, aki akkor is fogta kezedet és vigasztalta lelkedet, amikor a legkevésbé sem tudtad a legjobb, legelőnyösebb formádat hozni? Nos, azt gondolom, valahol itt kezdődik az igazi szeretet… 


~ Csillagfényke ~

2015. november 23., hétfő

Olykor...

Olykor a csend többet mond minden szónál, olykor pedig a szavak végeláthatatlan sora sem képes visszaadni mindazt, amit legbelül érzel.... Olykor minden rendben körülötted, olykor viszont több sebből vérzel... De nézd! Mégis itt vagy... még mindig érzel...

~ Csillagfényke ~

2015. október 17., szombat

A változás maga az ÉLET...


Tudod, arra gondoltam, hogy az igazán bátor emberek azok, akik nem elégszenek meg azzal, amijük van… Akik nem csak szeretnének, de mernek is változtatni az életükön, hogy az valóban jobbá váljon és ez által ők is jobbá váljanak. Az igazi változás akkor fog bekövetkezni az életünkben, ha mi is merünk változni és változtatni. Ha belátjuk azt, hogy talán nem a megfelelő módon viszonyulunk bizonyos dolgokhoz.

Persze könnyű azt mondani, hogy mától másként tekintek a világra. Nem egyszerű feladat eldobni a régi szemüveget és egy teljesen más fazonút feltenni, amelynek a lencséjén keresztül egészen más világ tárul majd a szemünk elé, mint amit addig megszoktunk.

Igazi bátorság viszont ahhoz kell, hogy belásd: a saját életedért csak és kizárólag Te vagy felelős! Akár tetszik, akár nem, Te teremted magadnak életed minden egyes mozzanatát: a szép pillanatokat is, és bizony a kevésbé kellemeseket is. A bátorság itt kezdődik! A felelősségvállalással önmagad felé!

Mi mégis félünk a változástól. Sőt, nem is félünk, egyenesen rettegünk tőle! Mindezt miért? Mert amit nem ismerünk, az rémisztő számunkra, ráadásul a félelem olyannyira erős tud lenni, hogy teljesen elnyomja bennünk a természetes, érdeklődő kíváncsiságot, amelyet az új dolgok felfedezésének gondolata kellene, hogy keltsen bennünk. 

Ezért nem szeret és nem is igen akar változni és változtatni senki az életén… Pedig a változás maga az ÉLET, ami éltet! De még ha ezt most nem is igen érted, tudd, hogy végső soron mindezt Te kérted!


~ Csillagfényke ~